Együttérző Kommunikáció – online bevezető, 2026 november-december
Frissítve: 10 órával ezelőtt

November közepétől egy kis csoporttal együtt fedezzük fel az Együttérző Kommunikáció alapjait egy az erőszakmentes kommunikációra (EMK) épülő online bevezető kurzus keretében.*
Előfordul, hogy úgy érzed, nem értenek meg, vagy hogy a beszélgetések hamar feszültté válnak? Csatlakozz ehhez a gyakorlatias bevezető kurzushoz, ahol egy olyan kommunikációs szemlélettel ismerkedhetsz meg, amely segít abban, hogy világosan fejezd ki magad, és mélyebben megérts másokat.
Amikor úgy érezzük, hogy a beszélgetések nem hoznak közelebb minket egymáshoz, ezeken az alkalmakon egy olyan eszközt fedezünk fel, amely segít felismerni, hogyan hallgatjuk meg egymást, hogyan fejezzük ki magunkat, és hogyan teremthetünk több lehetőséget a kapcsolódásra.
A kurzus során többek között ezekkel kísérletezünk:
→ Hogyan kapcsolódjunk önmagunkhoz, és hogyan ismerjük fel, mi a fontos számunkra, amikor valami erős érzéseket vált ki bennünk.
→ Hogyan halljuk meg a bírálat és kritika mögött azt, ami a másik számára igazán fontos, és hogyan teremtsünk ezáltal lehetőséget a kölcsönös megértésre és az együttműködésre;
→ Hogyan fejezzük ki az érzéseinket és szükségleteinket úgy, hogy mások könnyebben tudjanak együttérzéssel kapcsolódni ahhoz, amit megosztunk velük.
A vízióm, hogy ez egy kölcsönösen izgalmas tanulási folyamat legyen: ti az EMK-val ismerkedtek, én pedig közben magyarul gyakorolhatom a tréneri szerepet.
Mikor?
Kedd reggelek, 10:00–12:00 (EET, romániai idő) / 09:00–11:00 (CET, magyarországi idő)
A kezdés időpontja: november 10.
Dátumok (kérlek, ha már egyeztettél velem, és a csoport része vagy, foglald is le az időpontokat a naptáradban):
November 10.
November 17.
November 24.
December 1.
December 8.
December 15.
Mire számíthatsz?
Az első 6 alkalom egy bevezető folyamat lesz, amelyben az EMK alapjaival ismerkedünk.
Nem pusztán elméleti tanulásra számíthatsz: lesz sok gyakorlás, beszélgetés, kísérletezés és közös felfedezés.
Ha a hat alkalom végén lesztek néhányan, akik szeretnétek tovább gyakorolni és jobban elmélyülni, szívesen tartok még 2–4 alkalmat. Erről az első 6 alkalom vége felé együtt beszélhetünk.
Hozzájárulás
A részvételnek nincs meghatározott díja.
Ha a kurzus alatt vagy annak végén szeretnél bármilyen összeggel hozzájárulni az anyagi szükségleteimhez, azt örömmel fogadom. Ugyanakkor ez nem elvárás, és a részvétel nem függ anyagi hozzájárulástól.
Akkor is nagyon szívesen látlak, ha jelenleg nem tudsz vagy nem szeretnél anyagilag hozzájárulni.
Elköteleződés
Mivel a csoport közös tanulási és gyakorlási terét együtt hozzuk létre, fontos számomra, hogy amennyire lehet, számíthassunk egymás jelenlétére.
Ezért arra kérlek, hogy gondold át, tudsz-e és szeretnél-e valóban elköteleződni a hat alkalom mellett, és akkor jelezz vissza pozitívan, ha erős benned a szándék a részvételre, és vállalod, hogy igyekszel jelen lenni az alkalmakon.
Természetesen előfordulhat, hogy valami miatt egy-egy alkalom kimarad. Itt nem a tökéletes jelenlét a cél, hanem az, hogy legyen bennünk egy alapvető szándék arra, hogy jelen legyünk és együtt tanuljunk.
Csatlakoznál?
Ha még nem vagy előzetes egyeztetés alapján a csoport része, és szeretnél részt venni a bevezetőn, írj a szabohannarita@gmail.com e-mail-címre. Amennyiben van még szabad hely, nagyon szívesen látlak!
Nagyon örülök, hogy létrejöhet ez a közös tér. 🧡
*A kurzus tervezett létszáma 6–12 fő. Kisebb létszám esetén egyéni mérlegelés alapján is dönthetek a kurzus elindításáról. Ha a kurzus mégsem indul el, legkésőbb a kezdés előtt egy héttel értesítelek benneteket.
Hanna
Az Erőszakmentes Kommunikáció sokszor arról szól, hogy a
„Mindegy, felejtsük el...”
vagy a
„Te soha nem figyelsz rám!”
helyett megpróbáljuk megérteni és megmutatni, mi történik bennünk és mire vágyunk.
💭 „Amikor a telefonodat nézed, miközben beszélek hozzád, lehangolódom. Fontos nekem a jelenlét és a kölcsönösség. Benne lennél, hogy a telefonunk a zsebünkben maradjon a következő fél órában?”
Hozzászólások